GÉMKAPOCS

KESZTHELYI TÁRSASJÁTÉKOS KLUB A GOLDMARKBAN

A társasjátékozással kapcsolatos leggyakoribb tévhitek

2015. január 27. |

“A játék ellentéte nem a munka, hanem a depresszió. Játszani annyit tesz: cselekedni, tudatosan, örömmel és annyira elkötelezetten, mintha az ember tudná, mit hoz a jövő.”
Brian Sutton-Smith

A társasjátékozás nevében zajló lelkes kampányolásaim során bizonyos félreértések, tévhitek vagy kifogások újra és újra szembejönnek velem, ezért arra gondoltam, hogy összegyűjtöm őket és megválaszolom, remélve, hogy talán így az utolsó akadályok is elgördülnek egy akár sosem látott társasjáték bátor kipróbálása, vagy egy játék körül eltöltött nagyszerű este elől. Lássuk tehát ezeket az ellenérzéseket…

Ez annyira gyerekes…

Érdekes módon ezt nem is a középkorúaktól vagy a még idősebbektől hallom legtöbbször, hanem a tinédzserektől, akik épp csak túl vannak a gyermekkoron. Persze tudom, hogy pont azért… De ha játszani gyerekes dolog, akkor mi a helyzet a számítógépes játékokkal, a sporttal és a sportfogadással, a lottóhoz hasonló szerencsejátékokkal vagy a szerencsegépekkel, a biliárddal, a bowlinggal vagy a pókerrel? Mi a helyzet azokkal a szerepjátékokkal, amelyeket a tévében játszanak felnőttek milliókért, s amiket vetélkedőnek, valóságshow-nak, vagy akár filmeknek nevezünk.

A játék bár része a gyermekkornak, nem azonos vele – csak az aránya és a szerepe más az életünk különböző szakaszaiban. A játék lényege, hogy kikapcsol a valóságból, átröpít egy elképzeltbe vagy szimuláltba, amelyben valami olyat élhetünk át, ami nem a hétköznapi rutinhoz tartozik. A játék fejleszti a kreativitásunkat, rengeteg személyes és interperszonális készségünket, gondolkodni tanít, közösséget teremt, élményt ad.

Oké, akkor csak a társasjátékok gyerekesek…

Ez részben igaz, de pontosítsunk: vannak gyerekes társasjátékok – de nem mindegyik az. Létezik olyan stratégiai társasjáték, amelynek a játékideje 100 óra, és amellyel közel valósághűen modellezhetjük a teljes második világháborút hadosztály-szinten (World of Flames)! Vannak olyan játékok, amelyeknek a miniatúrái valóságos kézzel festett műalkotások. Vannak epikus birodalomépítő játékok, amelyek feldolgozzák a történelmünket, ismeretlen galaxisokba, vagy éppen a Dűne klasszikus világába repítenek minket. Vannak horror játékok, amelyekben H. P. Lovecraft szörnyeivel kell megküzdenünk az 1900-as évek elején, vagy zombi hordákon kell átverekednünk magunkat. És vannak nagyon összetett gazdasági szimulátorok, amelyekhez a Gazdálkodj okosan csak a játszótéri homokozó volt. Arról már nem is beszélve, hogy nem csupán pókerből, de rengeteg társasjátékból is rendeznek világbajnokságokat és olimpiákat. Szóval egyáltalán nem igaz, hogy minden társasjáték gyerekes!

Akkor a másik véglet: ezt sosem fogom megérteni!

Igen, valóban vannak olyan játékok, amelyek nem a kezdőknek valók – de ez így van rendjén. Hiába nézi meg valaki A Trónok harca epizódjait századik ismétlésben is, a belőle készült társasjátékot még nem fogja automatikusan megérteni, mert az tényleg bonyolult. Bár nem vészes :-) A legtöbb családi társasjátékhoz azonban nem írnak kötetes játékszabályokat. 4-8 oldal, tele ábrákkal és képekkel, színesítő szövegekkel. A társasjátékok nagy részének a szabályai pár perc alatt megtanulhatók. Ráadásul ez a szabálytanulás voltaképpen kihívás: edzi az agyunkat, kicsit másképpen használjuk, mint a hétköznapokban, és bizony kimutathatóan fejlődhetünk általuk.

És még valami: ez csak játék! Nem kell megijedni, nem a Btk. van a doboz mélyére rejtve, csak némi útmutató ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. És ha valami nem világos? Válaszként idézet az egyik szabálykönyvből, ami jól mutatja, hogy itt minden azért van, hogy jól érezzük magunkat:

„Szabályellentmondások és vitás kérdések: Ha egy kártya szövege a szabályokkal ellentétes, akkor kövessétek a kártya utasításait. Minden más kérdést hangos vitatkozással oldjatok meg, de mindig az dönt, akié a játék!” (Munchkin)

Nincs idő játszani!

Igazság szerint ez a leggyakoribb kifogás. Erre azt szoktam válaszolni, hogy ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk: arra van időnk, amire időt szánunk – mert ez mindig a mi döntésünk. Nekünk például nincs televíziónk, de van egy rakás társasunk. A tévézés helyett inkább egy asztalhoz ülünk, és sok beszélgetés, nevetés, izgalom és versengés közepette valódi közösségi élményben van részünk – családként. Persze nem mondom, hogy sosem nézünk meg jó filmeket, mióta feltalálták a torrentezést, de a közös játék a családi és baráti életünk szerves része.

Másrészt még a legelfoglaltabb embereknek is muszáj kikapcsolni és valami egészen mást csinálni, mert különben jön a workaholic okozta kiégés, vagy épp szétrobbant bennünket az ideg. Muszáj néha feltöltődni. És ez egy nagyon érdekes dolog. Sok ember ugyanis olyan módon kapcsolódik ki, hogy utána sokkal kimerültebb, fáradtabb és fásultabb lesz, elfogy a pénze, és (bocsánat, ha ez túl éles megfogalmazás), de talán még az agysejtjeiből csak kevesebb lesz. A “kikapcsolódás” sok bevett formáját pedig másnap pihenhetjük ki. Sokszor mondták el egyetemisták vagy épp családapák, hogy a társasjátékozásban végre találtak valami tartalmas és egyben igazán élvezetes “szórakozást”, ami sokkal jobb, mint amiben korábban keresték az élvezetet. A társasjátékozás ráadásul nem csak kikapcsol, hanem valóságosan fel is tölt. Felpezsdíti a gondolkodásunkat, egyszerre ad izgalmas játékélményt és másokkal összekötő közösségi élményt. Nekem rengeteg új barátom lett, mióta játszom, ráadásul kifejezetten érdekes és “tartalmas” emberekkel hoztak össze a közös játékok.

Nincs játékom! Még egy vacak Gazdálkodj okosan!-om se…:-)

A belépő szintű, tartalmas családi társasjátékok egyáltalán nem esnek a megfizethetetlen árkategóriába! Már akár 4-6000 Ft-ért is nagyszerű játékokat lehet venni vagy rendelni a netről, akár ingyenes házhoz szállítással is, ez pedig tényleg nem sok: egy mekis családi kajálás, két könyv, egy normálisabb ing vagy szoknya, egy fél telefonszámla ára. Egy-két társasjáték minden családi kasszába vagy kollégiumi költségvetésbe belefér, ráadásul sok minden másnál, amire költeni szoktunk, sokkal tartalmasabb és hasznosabb is. Hogy a vaterát például már meg se említsem.

Másrészt nem baj, ha nekünk nincs – remélhetőleg másnak van! Talán a baráti körödből vagy a rokonságból tudsz kölcsön kérni. Ha nagyvárosban laksz, már nálunk is egyre több társas klubot és kölcsönzőt találhatsz. Több társasjátékos bolt már odaadja a játékokat egy névleges kölcsönzési díjért, egy hátig játszhatsz vele, és ha nem tetszik, visszaviheted.

És kivel fogok játszani?

Nem akarok azzal jönni, hogy ugyan műfaji önellentmondás, de léteznek egyedül is játszható társasjátékok, nem is gyengék, de az igazság az, hogy a hangsúly itt az „is”-en van, mert kizárólag egyedül játszhatót nem ismerek. Mindenesetre mi a feleségemmel rengeteget játszunk kettesben, és nagyon jól érezzük magunkat közben. A másik rengeteget a gyerekeinkkel játsszuk, akikből kettő van, és ahogy említettem, a társasjátékozás nálunk ugyanolyan hétköznapi része a családi életnek, mint a közös vacsora. Aztán ha átjönnek a barátaink, akkor a nagy dumálgatások, vagy az esetleges kajálások előtt/után előkerülnek a társasok is, és velük is játszunk. Sőt, mivel ez nálunk egyfajta családi kultúrmisszió is, alig van olyan barátunk, akivel ne szerettettük volna meg a társasjátékozást. Végül ott vannak a társasjátékos klubok, ahol aztán minden erről szól. Ha nincs a közeledben? Nosza, akkor alapíts egyet! Nem nagy dolog, én is túl vagyok már ilyesmin, és kifejezetten élveztem, hogy valami hasznosat tehettem a városomért, egyszerű mezítlábas polgárként :-) Lehet, hogy némi utánajárás, míg a helyi kultúrház ad egy termet – de ad. Kell egy-két társas, pár fénymásolt plakát az utcára, és máris lesz kivel játszani.

Zárszóként…

A társasjátékozás a szabadidő eltöltésének egy igényes, tartalmas és szórakoztató módja. Azt gondolom, hogy a könyvek mellett egy-két doboz játéknak minden otthonban el kellene férnie, és muszáj, hogy akár még nyugdíjas korunkban is tudjunk még és szeressünk játszani. Mert sok egyéb mellett ez tesz bennünket teljes emberré!

És egy utolsó gondolat, George Bernard Shaw-tól:

“Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”

Úgyhogy félre a kifogásokkal: tessék játszani! :-)

Hozzászólás