GÉMKAPOCS

KESZTHELYI TÁRSASJÁTÉKOS KLUB A GOLDMARKBAN

Caylus

2015. február 2. |

SZUBJEKTÍV

Ahogy a “kistestvérről”, vagyis a Caylus Magna Carta-ról szóló cikkemben is írtam, a játék nagy kedvencünk, rengeteget játszottunk vele. Tavaly végre sikerült beszerezni a táblás verziót is, ami rögtön ki is szorította az “öcsköst” (apropó, ha valaki szeretné azt megvenni vagy elcserélni, keressen bátran). A játék egyébként rengeteg díjat gyűjtött be 2005-ös debütálása óta, köztük egy Spiel des Jahres különdíjat is, és még mindig nagyon előkelő (18.) helyen áll a BGG ranglistáján.

Összefoglalva: elképesztően jó játék, kőkemény stratégia. Azon nagyon ritka játékok egyike, amelyekben szó szerint nulla a szerencsefaktor, mivel se kocka, se kártya nincs a játékban, és minden opciót illetve választható lapot a játék kezdetétől fogva magunk előtt látunk. A játékélményre talán az a legjellemzőbb, hogy az elejétől a végéig minden körödet végigizgulhatod, hogy vajon sikerül-e végigvinned azt a stratégiát, amit a köröd elején kitaláltál. Általában nem. Ezért folyamatosan koncentrálni kell, mert az előttünk lévők bármikor alaposan átírathatják velünk az elképzeléseinket, és muszáj alkalmazkodni a folyamatosan változó lehetőségekhez. A játékidő simán van két-három óra, még kétfős parti esetén is, mert csak úgy repülnek a percek, mire sikerül végre kigondolnunk, hova is tegyük le az éppen soron lévő munkásunkat a táblán.

Bár a Caylus alapvetően gazdasági jellegű eurogame, a játékban szereplő intéző komoly konfliktusokhoz vezethet, ezért a családi béke érdekében célszerű megegyezni a játék elején, hogy “békés” játékot játszunk-e, vagy sem – ami persze csak házi szabálykönnyítés. Ebben az esetben ugyanis az épületeket aktiváló intézővel csak előrefelé lehet haladni, míg a “rendes” szabályokkal bármelyik irányba, vagyis visszafelé is. Márpedig úgy durván lehet szívatni egymást a játékban, ami a hevesebb vérmérsékletű gémereknél nagyon gyorsan kontraproduktív bosszúhadjárattá alacsonyítja le az elvileg tisztán stratégiai döntéseket.

Nálunk az euro kategóriában hosszú idő óta változatlanul az Agricola a listavezető, de a Caylus szorosan ott van a nyomában. Nagy kár, hogy nemigen lehet kapni, a cikk írásakor egyedül a Szellemlovasban lehet megrendelni, egy hónapos beszerzési idővel.

AMI A LEGJOBBAN TETSZIK BENNE…

Az abszolút zéró szerencsefaktor. Van úgy 250 társasjátékunk, de egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen van köztük. A Caylus pedig ezek között is a legnehézsúlyúbb… izé, a legnehezebb súlyú, a leginkább nehézsúlyú, a legsúlyosabb… ööö, inkább nem ragozom :-)

A JÁTÉK LÉNYEGE

A kerettörténet szerint Szép Fülöp király 1289-ben elrendelte, hogy az addig jelentéktelen porfészek Caylus falucska helyén épüljön meg az ő különbejáratú, csilivili várkastélya. Mi vagyunk az építőmesterek, akik hatfős brigádunkkal érkezünk az uralkodói közbeszerzés kivitelezésére.

A játéktábla három részből áll: van egy kastély, egy hosszú és kanyargós út, amolyan felvonulási terület féle, és egy királyi kegy táblarész. A játék során a Szép Fülöp sugárúton fogunk építkezni, egyre több olyan épületet felhúzva, amelyek segítségével egyre több épületet húzhatunk majd fel. Az építőmunkásainkat egymás után, egyesével rakosgatjuk le a már igénybe vehető épületekre, ahol az adott körben majd dolgozni, és valamilyen jóságot termelni fognak nekünk. Ezek általában nyersanyagok, különféle előnyök, akciók és pozíciók lesznek, vagy pénz. Ezek bölcs felhasználásával kell egyre nagyobb szeletet kihasítanunk az építkezésből, minél nagyobb hírnevet, vagyis minél több győzelmi pontot begyűjtve magunknak. Eleinte alig van néhány igénybe vehető épület, ráadásul a munkások lehelyezése is pénzbe kerül, így folyamatosan kokettálnunk kell (ezt a szép szót édesapámtól tanultam, azt jelenti: “erősen gondolkodni”), mikor milyen épületet stoppolunk le magunknak. Természetesen egy épületre csak egyvalaki nyomulhat rá, és ha az egy másik játékosé, akkor ráadásul feláras a használatuk. A játékot bonyolítja, hogy mindig csak azok az épületek aktívak a körben, amelyek az intéző mögött vannak az úton – és mivel az úriembert (ööö, a lapos fehér korongot) mindenki mozgathatja (elvileg) bármilyen irányban, rögtön eljutunk a bevezetőben is említett konfliktusforrásig, és az azt követő vendettáig. Ráadásul van egy várkastélyunk is, amit muszáj építenünk, mert ha azt ellógjuk, kemény mínuszokat szedhetünk össze miattuk.

Ahogy már jeleztem a cikk elején, ebben a játékban sehol nincs szerepe a szerencsének. Az összes épületlapka a tábla mellett van felfedve, nincs kockadobás vagy kártyahúzás, sem véletlenszerű játékos sorrend – itt kivétel nélkül minden a játékosok döntésétől függ. Hihetetlenül jól ki van egyensúlyozva a játékmenet, és rengeteg lehetőség van az akciómezőkbe, a különféle épületekbe és a királyi kegy felhasználásába kódolva – a játékszabályok mégsem emészthetetlenül bonyolultak.

SZABÁLYOK ÉS JÁTÉKISMERTETŐK

KINEK AJÁNLJUK?

Azoknak, akik szeretik a kőkemény, szerencsefüggetlen stratégiai játékokat, és van idejük több órát rászánni egy játékra. Mivel ez agyégetés a javából, inkább csak 14 év felett javaslom – és elsősorban azoknak, akiknek van is mit elégetni :-) Az intézővel pedig tényleg vigyázni kell, mert érdekes módon ez a játék nagyobb sértődéseket képes generálni, mint azok a háborús játékok, ahol kifejezetten egymás ledarálása a cél.

A KLUBUNKBAN JELENLEG ELÉRHETŐ

  • Igen

KÉPMUTATÁS

Hozzászólás